1991 óta hagyományosan október elseje az idősek világnapja, ezen alkalomból Szombathelyen, az AGORA Filmszínházban Idősek Világnapi rendezvény került megvalósításra. A világnap alkalmából együttműködtünk SzMJV Diákönkormányzatával, Vas Megye és Szombathely Megyei Jogú Város Nyugdíjas Szövetségével, SzMJV Önkormányzatával, így közös szervezésben, kulturális műsorral egybekötött köszöntőkre, elismerések átadására került sor.
A 2019. október 1-én megvalósuló rendezvényt Vas Megye és Szombathely Megyei Jogú Város Nyugdíjas Szövetségének elnöke, Molnár Árpád nyitotta meg, de köszöntötte az egybegyűlt időseket Hende Csaba Szombathely országgyűlési képviselője, Dr. Puskás Tivadar, SzMJV polgármestere, Popovicsné Dr. Tisza Edit, a Vas megyei kormányhivatal vezetője, valamint Dr. Balázsy Péter, a Vas megye önkormányzatának jegyzője is. Köszöntőjükben egyaránt az idősek iránt mutatott tiszteletről beszéltek, kiemelték, hogy a társadalmi kohézió az idősebb és fiatalabb generációk együttműködésével lehet csak teljes. A rendezvény zárásaként az elismerésben részesülő idősek, valamint a rendezvény lebonyolításában közreműködő fiatalok egy kötetlen beszélgetésen vehettek részt. Többek között a generációk közötti együttműködés fontosságáról, valamint az együttműködések lehetséges kereteiről, elmélyítéséről esett szó.
Köszönjük a lehetőséget Vas megye és Szombathely Megyei Jogú Város Nyugdíjas Szövetségének!
A rendezvényen átadott elismerésekhez pedig szívből gratulálunk!