Pest Megyei Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház

 

A Pest Megyei Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház (PMCSEÖH) címet 2018-ban a Magyar Vöröskereszt Pest Megyei Szervezete nyerte el. Az 1881. május 16-án alapított Magyar Vöröskeresztet napjainkban a fővárosi szervezetet is magába foglaló 20 megyei jogú szervezet és az országos igazgatóság alkotja. A főváros után, a második legnagyobb lélekszámmal rendelkező megye Pest megye, melynek területén szervezetünk karitatív, humanitárius, valamint szociális ellátó és gyermekvédelmi tevékenységet folytat. Az utcai és intézményi szociális feladatok mellett nagy hangsúlyt fektetünk az önkéntesség népszerűsítésére, az elsősegélynyújtás, csecsemőgondozás oktatására, bemutatására versenyszinten is, illetve az ifjúsági tevékenység minél szélesebb körű népszerűsítésére, interaktív programokkal.
A Szervezetünk által működtetett PMCSEÖH Pest megye több településén minél szélesebb körben kívánja érzékenyíteni a lakosságot a hátrányos helyzetű és fogyatékossággal élő embertársaink iránt több előadás, illetve interaktív bemutató eszközével:

 

Legfőbb programok:

Esély Órákat rövid időtartamban – akár tanórai keretek között – szervezünk és valósítunk meg óvodai és iskolai közösségek számára professzionális, képzett szakemberek segítségével. Programunk során a különböző korosztályú gyerkőcök megismerik a különböző speciális élethelyzeteket és a generációk közötti együttműködés lehetőségeit, hogy a társadalom sokszínűségét elfogadó fiatalokká váljanak.

Esély Sportnapot rendezünk Gyömrőn, amely a fiatalok, idősek, illetve a hátrányos helyzetű, fogyatékossággal élő csoportok számára biztosított lehetőséget a közös sportolásra. A program során a futóverseny keretében, idősek, fiatalok, kerekes székesek, kutyafuttatók együtt tették meg a távot, külön kategóriában nevezve. 2019 szeptemberében Budaörsön, 2020-ban Érden készülünk megvalósítani a sportnapot.

Láthatatlan vacsora keretében a látó részvevők teljes sötétségben fogyaszthatták el vacsorájukat, illetve szó szerint, kézzelfogható élményeket szereztek. Emellett nagy erőkkel szerveztük meg 2018-ban a Láthatatlan színházat, amelynek Szigetszentmiklós adott otthont. A résztvevőknek a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége pazar, interaktív játékot nyújtott. Láthatatlan vacsora legközelebb 2020 februárjában kerül megrendezésre, melybe az eddigiekkel ellentétben a forprofit szférát, illetve a helyi döntéshozókat is be kívánjuk vonni.

Esélyszekció és Esélynap programunk is sikeresen vette az akadályt, hiszen az esélyteremtéssel kapcsolatos üzeneteket, érzékenyítő programelemeket, szemléletformáló beszélgetéseket a közönség szívesen fogadta.

Szervezetünk és címünk is sok esetben mutat hasonlóságot, például hangsúlyozza az önkéntesség fontosságát, igényét, szükségességét. A PMCSEÖH Önkéntes fórumokat tartott például Szigetszentmiklóson és Vácon is, kihasználva az őszi pályaválasztási kiállítások időszakát, nagyszámú fiatalt elérve.

Az Önkéntesség Világnapján szintén ezt a nemes eszmét, illetve az önkéntes hétköznapi hősöket ünnepeljük. Ennek keretében Váchartyán, Cegléd, Veresegyháza, Nagykőrös és Üllő is szuper helyszínként szolgált Önkéntes akciónap programunknak. 2019-ben az Önkéntesek Világnapjához kapcsolódóan egységes akcióban veszünk majd részt, mely sok meglepetést tartogat a megye önkéntesei részére.

 

Frissen elnyert címünk és munkánk során egyre inkább népszerűsítjük a fő célkitűzéseket a lakosság, a civil szervezetek, az önkormányzatok és a hatóság körében is. Jelenlegi és tervezett együttműködő partnereink:

  • ALFA Ceglédi Kutyás Egyesület,
  • Gyömrői Kulturális és Turisztikai Egyesület,
  • L-térő Alapítvány,
  • Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége,
  • Pest Megyei Civil Információs Centrum,
  • Pest Megyei Rendőr-főkapitányság,
  • Szigetszentmiklósi Napsugár Óvoda,
  • Váchartyán Általános Iskola,
  • Püspökszilágy Önkormányzata,
  • SBP Systems Kft.,
  • Dr. Duró Zsuzsanna,
  • Dr. Jármi Éva,
  • Tízpróba Magyarország Kft.

 

Elérhetőség:

pmcseoh@voroskereszt.hu; www.facebook.com/pmcseoh

2310 Szigetszentmiklós, Gyári út 7/C

Programok kapcsán kereshető: Ecsegi Veronika +36 70 933-8018

 

Megszakítás