Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház Csongrád megyei irodája

 

A Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház Csongrád megyei irodáját a szegedi székhelyű Duna-Körös-Maros-Tisza Eurorégió Ifjúsági Szövetsége üzemelteti.
A nevében is szereplő régióban az ifjúsági szervezetek szövetségének fő céljai az ifjúság tudományos, kulturális és sporttevékenységének segítése, fejlesztése, gyermek- és ifjúságvédelem, az emberi és állampolgári jogok védelme. A Szövetség fontosnak tartja a Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház küldetését, tevékenységei között kiemelt szerepet kap a Ház üzemeltetése és programjainak megvalósítása.

 

A megyei CSEÖH legfontosabb programjai közül az alábbiakat emeljük ki:

  • Esély Órák

Az Esély Órák célja, hogy a résztvevő, különböző korosztályú gyermekek és fiatalok megismerjék a fogyatékossággal élő emberek speciális élethelyzetét, illetve hiteles személyektől tájékozódjanak a romák integrációjáról és befogadásáról, továbbá a generációk közötti együttműködésről, s mindezek révén a társadalom sokszínűségét elfogadó fiatalokká váljanak. Az Esély Órákat rövid időtartamban (akár tanórai keretek között is), óvodai/iskolai közösségek számára tervezzük megvalósítani, professzionális, képzett szakemberek segítségével, illetve érintettek bevonására is sor kerül.

 

  • Esélynap

Az Esélynap a hátrányos megkülönböztetés által érintett csoportok támogatásával, érdekképviseletével foglalkozó civil és egyházi szervezetek, önkormányzati fenntartású intézmények együttműködésével a többségi társadalom tagjait elérő figyelemfelkeltő, szemléletformáló rendezvény. A program célja, hogy az esélyteremtéssel kapcsolatos üzeneteket, információkat megismertesse az érdeklődőkkel, ezzel szolgálva a CSEÖH működésének egyik alapvető célkitűzését, a társadalmi szemléletformálást. A rendezvény célja továbbá, hogy elősegítse a helyi lakosság előítéleteinek csökkentését, a résztvevők toleranciájának erősödését a hátrányos helyzetű csoportok problémáival szemben.

 

  • Esély Sportnap

Sporteseményünk hátrányos helyzetű, fogyatékossággal élő csoportok, fiatalok, idősek, valamint a többségi társadalom tagjai számára biztosít lehetőséget a közös sportolásra. A rendezvény célja, hogy a közös sportolás élményén keresztül lehetőséget teremtsen a találkozásra, a megismerésre, ezáltal az elfogadó hozzáállás erősödésére. A játékos érzékenyítő programelemek is megjelennek a rendezvényen, szélesítve ezzel a program profilját, lehetőséget teremtve arra, hogy a fogyatékossággal élő és ép résztvevők közös tevékenységeket folytassanak.

 

  • Láthatatlan vacsora

A látó résztvevők bekötött szemmel fogyaszthatják el vacsorájukat, ami elősegíti a saját élményekre épülő empatikus képességek fejlesztését, az esélyegyenlőség megvalósítását. Meghívott látássérült előadó(k) segítségével adhatunk át releváns információkat a vakok, gyengénlátók és aliglátók mindennapjairól. Bemutatásra kerülhet a fehérbot, a vakok órája és a helyes vakvezetés is.

 

  • Forprofit szféra és a helyi döntéshozók érzékenyítése

A forprofit szféra és a helyi döntéshozók érzékenyítését egy közös önkéntes tevékenység szervezése és megvalósítása keretében tervezzük megvalósítani. Célunk, hogy a forprofit szféra és a helyi döntéshozók szemléletformálása a hátrányos megkülönböztetés által érintett csoportok társadalmi elfogadásának kialakítása érdekében eredményes legyen, valamint hogy a résztvevők megoszthassák egymással az esélyteremtés területén kialakult jó gyakorlatokat.

Olyan fórumokat szervezünk, melyek keretében a döntéshozók, valamint az állami, önkormányzati fenntartású intézmények munkatársai, illetve a forprofit szféra vezetői és HR munkatársai szemléletformáló, érzékenyítő programon vehetnek részt. A hátrányos megkülönböztetés által érintett csoportok társadalmi elfogadásának kialakítása, valamint az esélyteremtés területén kialakult jó gyakorlatok megosztása érdekében a résztvevők egy-egy témát járnak körül, vitatnak meg, illetve megosztják az ezzel kapcsolatos tapasztalataikat és jó gyakorlataikat.

Témák, melyeket minden alkalommal érinteni fogunk a fórumokon:

  • Fogyatékossággal élő személyek karrierlehetőségei,
  • Hátrányos helyzetű csoportok a munkaerőpiacon,
  • Hátrányos megkülönböztetés által érintett csoportok bevonása az őket érintő döntések meghozatalába.

 

  • Generációk együttműködését erősítő pilot jellegű program

A fiatalok (leendő munkavállalók) és az aktív dolgozók, illetve munkáltatók közötti generációs szakadék csökkentése.

 

  • Szakmai Kerekasztalok

A szervezésünkben megrendezésre kerülő kerekasztal-beszélgetések célja, hogy az aktuális, sokakat érintő szakmai kérdéseket körüljárhassuk, az érintettek tapasztalataikat és információikat eredményesen cserélhessék egymás között, valamint, hogy a találkozások, szakmai hálózatok olyan együttműködéseket hozhassanak létre, melyek a későbbiekben is gyümölcsözőnek bizonyulhatnak, akár közös projektek megvalósítása által. Olyan szakmai fórumok működtetése a cél, melyek elősegítik az adott célcsoport esélyeinek javítását célzó, szükségleteikre fókuszáló, esetenként több szakmaterület együttműködését kívánó programok megismerését, a résztvevők hálózatépítését és esetleges további projektek generálását, illetve az esélyteremtési szempontok beépülését a mindennapi szakmai munkába.
A kerekasztalok nyitottak, az ülések a felvetődő szakmai kérdések, illetve a horizontális szempontok mentén szerveződnek, a résztvevők témajavaslatai, közösen megfogalmazott igényei folyamatosan biztosítják a témakínálatot.

 

  • Önkéntes világnapja

A Támogató iránymutatása alapján a többi Család, Esélyteremtő és Önkéntes Házzal együttműködésben közös programot valósítottunk meg, melynek célja az önkéntesek teljesítményének, szerepvállalásának elismerése volt.
Időpont: 2018. december 5. (Önkéntesek Nemzetközi Napja alkalmából)

 

  • Az Év Megyei Önkéntese díj

Az „Év Megyei Önkéntese” díj ünnepi átadásával elismerjük az önkéntes tevékenységet végzők lelkesedését és fáradozását, megköszönjük munkájukat, azzal a nem titkolt céllal, hogy az önkéntesség társadalmi megítélése még kedvezőbb legyen.
Meghirdetésre kerül a díj átadása, amelyre nevezni lehet a helyi partnerszervezeteink önkénteseinek. Felkérjük a megyében működő civil szervezeteket, hogy nevezzék azokat az önkénteseiket, akiket érdemesnek találnak a díjra. Szervezünk egy díjátadó ünnepséget, ahol átadásra kerül az „Év Megyei Önkéntese” díj.

 

  • Királykisasszonyok és Királyfiak Otthona Cím adományozása

A rendezvény célja, hogy felhívjuk a figyelmet a gyermekekre, mint értékre, erősítsük, hogy egy település megtartó erejének kulcsa a gyermeklétszám növekedésében rejlik. A Központi Statisztikai Hivatal előző évi közzétett településstatisztikai és népesedési adatai alapján kiszámítjuk minden egyes, megyei település újszülött létszámnövekedésének arányszámát, majd ezt követően kiválasztjuk a legnagyobb létszámnövekedési arányszámmal rendelkező települést.  A településvezető és a védőnői szolgálat segítségével felvesszük a kapcsolatot a családokkal, és 2020 februárjában terveink szerint megszervezzük a díjátadó ünnepséget.
Tervezett időpont: 2020. február

 

  • Rád hagyományozom

Célunk a generációk közötti együttműködés erősítése a közös alkotás élményének megszerzésével, erősítésével. Az idősebb korosztály által hordozott értékes tudás és tapasztalat megőrzéséhez és átörökítéséhez nagyon fontos, hogy beazonosítsuk azokat a csatornákat, amelyeken keresztül össze lehet kapcsolni az idősödő és a fiatal generációkat, hogy a tudásátadás hatékonyan megtörténhessen. Meg kell találni azokat a módszereket, amelyekkel az idősödő generáció át tudja adni az ismereteit, és nélkülözhetetlen, hogy a fiatalok hajlandók/nyitottak legyenek befogadni azokat. Fontos az is, hogy valós és használható tudást adjunk át: alkalmazott tudás átadására van szükség és nem pusztán elméleti tudáséra. Ünnepek, évszakok, jeles napok alkalmával gyermekek és idősek szervezésünkben megvalósuló, alkotó foglalkozásokon vehetnek részt (pl.: tarhonyát készítenek, amit haza is lehet vinni), ezzel is erősíteni kívánjuk a közös programok jelentőségét, mely hosszú távon beivódik a gyermekek mindennapjaiba.

 

  • Érzékszervi Szabaduló Szoba

Közösségépítő, érzékenyítő szabaduló játékszobát szervezünk, ahol lehetőséget biztosítunk az érzékszervekre épülő rejtvények, feladatok megoldására. A játékosnak minden érzékszervét használnia kell, hogy a rejtvényt megfejtve a szobából kiszabaduljon. Egy-egy játék a különböző érzékszervekre építve vezet el a megoldásig. A játékosnak a hallását, a szaglását, a látását, az ízlelését, a tapintását és a logikus gondolkodását kell használnia, hogy a rejtvény megoldásáig eljusson és kiszabaduljon a szobából.

 

Egyenlő Bánásmód Hatóság referens, ügyfélfogadás

„Az Egyenlő Bánásmód Hatóság az egyenlő bánásmód követelményének megvalósulását ellenőrző autonóm állami szerv, az emberi méltóság garanciális intézménye. Olyan panaszosok számára nyújt jogorvoslati lehetőséget, akiket diszkrimináció, azaz hátrányos megkülönböztetés ér. A hatóság a diszkriminációs folyamatok felismerését és megelőzését a jogalkalmazás mellett szakmai információkkal és kiadványokkal támogatja.” (Forrás: Fontos tudnivalók az Egyenlő Bánásmód Hatóság eljárásáról,

https://www.egyenlobanasmod.hu/hu/hatosagrol/fontos-tudnivalok-az-egyenlo-banasmod-hatosag-eljarasarol

Referens:
Dr. Kiss Éva
06 30/275-2520
kissevadr@invitel.hu

http://www.egyenlobanasmod.hu/egyszeru-oldal/csongrad-megye

 

Állandó ügyfélfogadás (havi rendszerességgel, előre egyeztetés lehetséges)
Idősek Közösségi Központja – Senior Center
6721 Szeged, Eszperantó u. 1.
Tel: 06 62/648-132

SINOSZ Csongrád Megyei Szervezete
6722 Szeged, Bartók Béla tér 4. (18-as kapucsengő)
Tel: 06 70/377-5720

Járási ügyfélfogadás (havonta más helyszínen a megyében)

 

Elérhetőség, CSEÖH iroda címe.
Cím: 6725 Szeged, Boldogasszony sgt. 6.
Email: csongrad@cseoh.gov.hu, csme.iroda@gmail.com
Mobil: 06-20/585-90-32 (Hegedűs Sándor, irodavezető)

 

Megszakítás