Kapcsold ki! – Érezd át! Több mint húsz fő vett részt a Zala Megyei Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház által szervezett Láthatatlan vacsora programon 2019. december 10-én, Nagykanizsán. A vendégek bekötött szemmel fogyaszthattak el egy kétfogásos vacsorát miközben lehetőségük nyílt tapasztalatot gyűjteni és megismerkedni a látássérültek élethelyzeteivel.
A vacsora során látássérült személy segítette a látókat, és egy kötetlen jó hangulatú vacsora keretei között nyílt lehetőségük megismerkedni egymással. A vendégeket a segítők elvezették az étterem emeleti különtermébe, ahol egy olaszos stílusú kétfogásos vacsora várta az asztaltársaságot. A menüben szereplő ételek mindegyike kihívást jelentett a résztvevők számára, hiszen a spagettit fel kellett tekerni a villára, a süteményt pedig a desszertes tányéron kellett tartani.
Az élménydús vacsora során a résztvevők megismerkedhettek és megtapasztalhatták a látássérültek speciális élethelyzeteit a közlekedéstől, az étkezésen át.
A program pozitív externáliájaként említhető, hogy a program számára helyet biztosító vendéglátóegység dolgozóit (pincérek) is érzékenyítésre kerültek, hiszen tapasztalatot szerezhettek a látássérült vendégek kiszolgálásával kapcsolatban.
Köszönjük együttműködő partnereinknek:
Robinson Étterem és Pizzéria – Nagykanizsa
Vakok Állami Intézete – Budapest
Vakok és Gyengénlátók Zala Megyei Egyesülete
Bővebben a rendezvényről: Zalai Hírlap 2019.12.12., KanizsaTV.