Családban marad – televíziós családmagazin – 2022. március

2022.04.02 Bács-Kiskun megye

A Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület és a fenntartásában működő Bács-Kiskun Megyei Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház kezdeményezésére és szerkesztésével készülő műsor 2022 márciusi adásában beszámolunk arról, hogy A szeretet nem árt címmel indított kampányt a szóbeli kapcsolati erőszak ellen az Ökumenikus Segélyszervezet. A kezdeményezés keretében négy, a verbális és lelki bántalmazást ábrázoló rövidfilmet mutatnak be, amelyekkel arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy az erőszaknak semmilyen formája nem fogadható el egy párkapcsolatban, és az érintetteknek van hova fordulniuk segítségért.

A műsorból foglalkozunk azzal is, hogy tizenötödik alkalommal rendezték meg a házasság hetét Magyarországon februárban. A kezdeményezés minden évben a házasság és a család fontosságára irányítja a figyelmet. Az országos rendezvénysorozathoz Kecskemét is csatlakozott: 10 nap alatt 18 szervezet 42 programmal várta az érdeklődőket.

Rövid híreinkből kiderül, hogy alkotásra bíztatja a gyermekeket a katasztrófavédelem, és akár mobiltelefonnal forgatott videófilmeket is várnak a Balatonról, illetve rajzpályázatot hirdettek az Év hüllőjéről, a homoki gyíkról.

Húsvét a keresztény egyház egyik legfontosabb és legnagyobb ünnepe, ugyanakkor a tavasz eljövetelének köszöntése is. Egyházi és családi ünnep egyaránt, amelyhez világszerte számos népszokás és hagyomány kötődik.

A Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár munkatársainak segítségével néhány, a húsvéthoz köthető könyvet és zenei albumot is ajánlunk a magazinban a nőzők figyelmébe.

Skip to content