A Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület és a fenntartásában működő Bács-Kiskun Megyei Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház közreműködésével készülő műsor októberi adásában Néma Attiláné Ellával a dúlaságról és a Kecskeméti Dúlakörről beszélgetünk.
A műsorban beszámolunk továbbá arról is, hogy a nevelőszülői hivatást népszerűsítette nyílt napján a Kecskeméti SOS Gyermekfalu.
Negyedszerre csatlakozott Hetényegyháza a Tápláló szeretet elnevezésű kezdeményezéshez, amely a befőttek és savanyúságok ajándékozása mellett a generációk közötti kapcsolat erősítéséről is szól.
Szó lesz továbbá arról is, hogy a „Mesélő házak, mesélő konyhák” elnevezésű kezdeményezés során civilek kutatták fel családjaik és szülőházaik különleges történetét.
A Családban marad októberi műsorából az is kiderül, hogy az 1934-ben nagy sikert aratott „Kecskemét, a gyümölcs és a gyermek városa” jelmondattal meghirdetett gyermekfelvonulás hagyományát 2007-ben élesztette újjá a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület. A Gyermekeink a kincseink programsorozattal a gyermekvállalás fontosságára szeretnék ráirányítani a figyelmet.