FELHÍVÁS Az Év Bács-Kiskun Megyei Önkéntese Díjakra

2021.11.02 Bács-Kiskun megye

Az Év Bács-Kiskun Megyei Önkéntese címmel a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület és a fenntartásában működő Bács-Kiskun Megyei Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház munkatársai 2017-ben díjat alapítottak. Az elismerés felhívását az idei évben is meghirdetjük.

Az önkéntesek december 5-ei világnapjához kapcsolódóan megrendezett díjátadó ünnepség célja, hogy elismerjük az önkéntes tevékenységet végzők lelkesedését és fáradozását, valamint hozzájáruljunk ahhoz, hogy az önkéntesség társadalmi megítélése még kedvezőbb legyen.

Az elismerésekre magánemberként, intézményként, közösségként egyaránt van lehetőség javaslatot tenni.

A díjra érkező jelöléseket egy szakmai zsűri bírálja el.

Az elismerést Az Év Bács-Kiskun Megyei Önkéntese és Az Év Ifjú Bács-Kiskun Megyei Önkéntese kategóriákban adjuk át.

A díjátadó tervezett időpontja: 2021. december 10., péntek (figyelembe véve az aktuális járványügyi helyzetet)

A pontos helyszínről és időpontról később, hivatalos meghívóban adunk tájékoztatást.

A jelölések leadásának határideje: 2021. november 30., kedd

A pályázatokat a Bács-Kiskun Megyei Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház elektronikus címére, az eselyteremtes.bacs@gmail.com címre várjuk.

További információ a +36 20 310 1850-es vagy a +36 20 332 3850-es telefonszámokon kérhető.

Pályázni a kitöltött adatlap beküldésével lehet.

Kérjük, a jelölő szervezetek, intézmények tartsák szem előtt, hogy a díjra jelölt személy a küldő intézménnyel munkaviszonyban csak akkor állhat, ha a szabadidejében végzett önkéntes tevékenység alapján jelölik az elismerésre! A munkaköréből adódóan elvégzett feladatok alapján nem jelölhető senki!

Megszakítás