Családok vetélkedője – Családi Vetélkedő sorozat Ipolytarnóc

2018.09.04 Nógrád megye

A Magyar-Szlovák határon fekvő többszörösen hátrányos helyzetű és többszörösen árvíz sújtotta településen rendeztünk „Családi Vetélkedőt” programsorozatot. A rendezvényre meghívást kapott Balla Mihály Országgyűlési képviselő, valamint Skuczi Nándor a megyei önkormányzat elnöke is.

A helyi művelődési Ház udvarán felállított sátraink és rögtönzött sportpályánk igen nagy népszerűségnek örvendett, elsősorban a kisgyermekes családok számára. Külön öröm volt, hogy a programsorozaton a legidősebb generációk is nagy számban képviseltette magát. Míg a szalonna sütővasas, a kosárfonós, nemezlabdakészítős, bütyköldés foglalkoztató helyeken az idősebb generáció megmutathatta utódainak, hogy „mi, hogy csináltuk egykoron”, addig a családi versenypálya sem maradt üresen. Az aranytallérral, kupákkal és családi játékokkal jutalmazott versenyeken játszottak, sor versenyeztek, íjászkodtak, gyeplabdáztak, célba dobtak kicsik és nagyok. Külön öröm volt a számunkra, hogy még a szép korúak sem vonták ki magukat a családi együtt játszás és együtt versenyzés feladataiból. Természetesen nem maradhatott el a Házunk specialitásának számító családi kvízjáték sem.

Családok vetélkedője – Családi Vetélkedő sorozat Ipolytarnóc
Megszakítás