Esélyórák a Bláthy napokon

2021.10.12 Komárom-Esztergom megye

A 2019-es pozitív élménynek köszönhetően ismét lehetőséget kaptunk, hogy tapasztalati szakértőinkkel Esélyórán vehessünk részt, bemutatkozhassunk a diákoknak a Bláthy napok alkalmával.
Szeptember 30-án öt osztályban Galambos Krisztián, látássérült szakértők, három osztályban pedig Sugár Gabriella előadónk az autizmussal kapcsolatosan tartott interaktív foglalkozásokat a diákoknak, pedagógusoknak.

Ezen a napon is empatikus, befogadó hallgatósággal találkozhattunk, s a foglalkozások során egy “helyi” önkéntes, Szabó Krisztina, az iskola diákja is nagy segítségünkre volt, aki a látássérültséggel kapcsolatos órák minél gördülékenyebb és közvetlenebb megélését, a diákok minél teljesebb bekapcsolódását, bevonását segítette.
Köszönjük lelkes, emberséges hozzáállását!

 

Megszakítás