Családban marad – televíziós családmagazin – 2022. szeptember

2022.10.02 Bács-Kiskun megye

A Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület és a fenntartásában működő Bács-Kiskun Megyei Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház kezdeményezésére és szerkesztésével készülő műsor 2022 szeptemberi adásában beszámolunk arról, hogy a biztonságos és felelős internethasználatra hívták fel a figyelmet a Jövőnk a család címet viselő konferencián. A kerekasztal-beszélgetésen szakemberek, pedagógusok világítottak rá a világháló veszélyeire, amelynek elsősorban a kiskamaszok vannak kitéve.

A műsorban foglalkozunk azzal is, hogy idén ünnepli működésének húszéves évfordulóját a MaMMa Egészségügyi Zrt. kecskeméti centruma. A jubileum alkalmából szakmai napot is rendeztek, összefoglalva a helyi emlődiagnosztika és -terápia elmúlt két évtizedes fejlődését.

Első alkalommal rendezték meg a Kecskeméti Apák Napját a Benkó Zoltán Szabadidőközpontban. A játékos délelőtt célja az volt, hogy az apák családban betöltött szerepének fontosságára hívják fel a figyelmet.

A műsor témája az is, hogy útnak indult a felelős szülőket segítő digitális felület, az EVITA. A Magyar Ifjúsági Konferencia alapította kezdeményezés célja, hogy a családalapítás előtt állók vagy a már kisgyermekesek megbízható információkhoz juthassanak a fogantatástól egészen az iskolaérettségig.

A bibliográfusként dolgozó Horváth Szabina közelmúltban megjelent első regénye, a Kényszerű igen a 21. századi nők és férfiak szerelmi és önértékelési problémáit tárja fel, rámutatva, hogy az igaz szeretet hatalommal bír, és akár életet is menthet.

A Családban marad magazinból kiderül az is, hogy baba-mama sátorral csatlakoztak a Bács-Kiskun Megyei Család Esélyteremtő és Önkéntes Ház munkatársai az anyatejes táplálás világnapja alkalmából szervezett rendezvényhez.

A műsor zárásaként pedig arról számolunk be, hogy színes, vidám felvonulással vették birtokba a babakocsik, a háromkerekű és futóbiciklik a kecskeméti kiskörutat. A séta a főtéri nagyszínpadnál ért véget, ahol három felekezet papja, lelkésze áldotta meg a kisgyermekes családokat, majd átadták tíz, augusztusban született családnak a már szintén hagyománnyá vált mózeskosarakat a hozzájuk tartozó babakelengyével.

Megszakítás